Sokan úgy gondolnak az ékszerekre, mint napjaink hóbortjára, nélkülözhető dolgokra. Ez azonban egy nagy tévedés, hiszen az ékszereknek mindig fontos szerepük volt minden kultúrában. Ráadásul az "ékszer" szó jelentése is sokat változott az idők folyamán.
Biztosan többen emlékeznek arra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még nagyon éles határ húzódott még a nemesfémekből készült "ékszerek", és a bármi másból készült "bizsuk" között. Egy ékszerbolt nem árult bizsukat, azok csak olcsó csecsebecséknek számítottak, míg a nemesfémek jelentették a rangot a kiegészítőkben, hisz aranyat csak a tehetősebb rétegek viselhettek.
Mára ez a határvonal elmosódni látszik, több okból is. Egyrészt a bizsu szó elfáradt, kiüresedett, és egyre jobban a tömeggyártásban a világra okádott limlomot jelenti. Másrészt azért is, mert egyre több tervező talált olyan anyagokat, amikkel csodaszép, igazán látványos kiegészítőket készíthetett, amik bizony ugyanúgy nagy értéket képviseltek, mint a nemesfémből készült társaik.
Ékszernek hívjuk a fából, bőrből, műgyantából, ásványgyöngyből, üvegből, kerámiából vagy polimer agyagból készült fülbevalókat, medálokat is, ráadásul a legtöbbet "kézműves ékszernek" nevezzük. Ugye, hogy Te is kb. kétmilliószor találkoztál ezzel a kifejezéssel? Neked is csömöröd van már tőle? Megértelek. Manapság gyakran látom, hogy aki vesz néhány alkatrészt, összerakja őket három perc alatt, az máris kézművesnek tartja magát. Van egy rossz hírem számukra: az igazi kézművesség nem erről szól. Nincs azzal baj, hogy ilyen ékszerek is készülnek, de sokat árt a valós kézműveseknek az, hogy már bárki így nevezi magát, aki életében felfűzött két gyöngyöt.
Baj-e vajon, hogy manapság már bármilyen alapanyagból készült kiegészítőt ékszernek nevezünk? Nos, egyáltalán nem, sőt! Ezzel szerintem csak visszanyerte ez a szó az eredeti értelmét. Rengeteg régészeti lelet utal arra, hogy már 22-25 ezer évvel ezelőtt is viseltek az emberek ékszereket, sokkal többet is, mint amennyit mi viselünk. Minden bizonnyal a közösségben betöltött rangot, szerepet is jelezte az ékszerek mennyisége, de valójában nem sokat tudunk arról, hogy volt-e ebben valami rendszer, vagy egyszerűen azért viseltek sok gyöngysort, mert ezt találták szépnek. A mai Oroszország területén találtak olyan sírokat, amelyekben az elhunytak mamutcsontból és sarki róka fogakból készült láncokat, karkötőket, bokaláncokat viseltek. Tudjátok, hány gyöngyből állt egyetlen ember dísze? Több, mint ötezerből!
Ha megnézzük az afrikai törzseket, ott is jelentős szerepe van az ékszereknek, megannyi gyöngyből, termésből, agyagból, fémből vagy csontból készült ékszert viselnek. Vannak olyanok, amiket akár mi magunk is szívesen viselnénk, és vannak egészen bizarr testékszerek is, mint a füllyuk-tágítók, vagy az ajaktányérok. Na, ezekkel nálam nem fogtok találkozni, de azért megmutatom, mint érdekességet. Eredetileg a 18. században kezdték magukat ezzel elcsúfítani a nők, hogy ne legyenek vonzóak a rabszolga-kereskedők számára, de később átalakult ez a dolog, és mára kifejezetten a szépség szimbólumává vált. A fiatal lányok örömmel viselik az egyre nagyobb és nagyobb ajaktányérokat (melyekkel sem enni, sem beszélni nem tudnak), mert ettől kívánatosabbá válnak a férfiak számára.
Szerencsére a mi kultúránkban ennél jóval kellemesebb dolog az ékszerviselés! Legtöbben fülbevalót, nyakláncot hordunk, esetleg karkötőt és/vagy gyűrűket is. Persze nálunk is vannak extrém ékszerek, piercingek, de még ha néha fel is kapja ezeket a divat, nem ezek az általánosan viselt kiegészítők, és ritkán maradnak meg hosszútávon. Ami folyamatosan változik, az az, hogy mi magunk milyen fülbevalókat, medálokat, gyűrűket vagy karkötőket választunk.
De mire jó manapság az ékszer? Hisz már nem jelezzük vele sem a törzsi hovatartozásunkat, sem a társadalmi rangot, nem használjuk őket ártó szellemek ellen, mégis a legtöbb nő visel ékszereket. Ennek az az oka, hogy természetünknél fogva vágyunk arra, hogy egyedi módon fejezzük ki azt, kik is vagyunk. Hogy szenvedélyesek vagy játékosak, decensek vagy szeszélyesek, romantikusak vagy veszélyesek vagyunk-e. Ahogy a divattervező Rachel Zoe mondta:
Mélyen egyetértek ezzel. Nagyon sokat mond nekem is egy-egy személyes találkozásnál, amikor a vásárlóim valami újdonságot keresnek. Látom, hogy mit viselnek, és ebből tudok következtetni, hogy milyen típusú ékszert javasoljak nekik - általában sikerül is eltalálnom az ízlésüket. Természetesen azért nem erőltetem az én elképzelésemet, mert mindenki maga tudja legjobban, hogy mit szeretne kommunikálni magáról. (Én egyszer hagytam, hogy rábeszéljen egy eladó egy katonazöld ruhára, de nagyon megbántam, mert egyáltalán nem az én színem volt, és SOHA nem viseltem azt a ruhát - amíg be nem festettem feketére... :D)
Számomra a ruha a vászon, az ékszer a festék, amivel minden nap új és új képet festhetek. Bár kiegészítőnek hívják, én szinte fontosabbnak tartom, mint a ruhát, mert nemcsak kiegészíti, hanem akár egészen más töltetet, más energiát adhat az összképnek. Az ékszer öröktől való, és biztos vagyok benne, hogy amíg ember lesz a Földön, addig ékszer is lesz. Ezek az apró tárgyak a lelkünk kivetülései, és ahogy mi magunk különlegesek vagyunk, úgy kell, hogy ezt az ékszereink is megmutassák!
Kép innen: erdekesvilag.hu