top of page

MAGIC

Te is hallottad/mondtad már azt, hogy "én nem hiszek a mágiában, nem hiszek a varázslatban". Pedig az a helyzet, hogy a varázslatban nem kell hinni, pláne nem kell boszorkányt kiáltani, ítélkezni. Maga az élet a varázslat. Az, ahogy a láthatatlan energiák átszövik az életünket. Persze, erre is hallottam már, hogy "csak azt hiszem el, amit látok". Rendben. És akkor nem létezik wi-fi sem? Mikrohullám? Rádióhullám? LevegÅ‘? Ugye érted, mire gondolok? :)

​

Atlantisz egy olyan élet szimbóluma, ahol az emberek tisztában vannak a teremtÅ‘ erÅ‘vel, ahol a láthatatlan dolgok éppen olyan fontosak, mint a láthatók. A fizika is számos bizonyítékkal szolgál arról, hogy mindennek van rezgése, és ezek a rezgések hatással vannak ránk, emberekre is. 

​

Amikor 1860-ban D'Agrian márki Egyiptomban, a Királyok Völgyében végzett ásatásai során megtalálta a híres, homokkÅ‘bÅ‘l készült gyűrűt, a rajta lévÅ‘ mintázat rögtön felkeltette a figyelmét, hisz egyértelműen látszott, hogy nem egyiptomi szimbólumrendszer látható rajta. Hogy Å‘ maga, vagy Roger de Lafforest ezoterikus kutató és író volt-e, aki a gyűrű atlantiszi mivoltát elÅ‘ször kinyilatkoztatta, arról eltérnek a korabeli források. De a gyűrű fontosságán mit sem csorbít ez a kis részlet. André de Bélizal, a modernkori radiesztézia egykori úttörÅ‘je rájött, hogy az egyszerű geometriai formáknak egyenként saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak. A minta rendkívüli ereje abban áll, hogy viselÅ‘jét megóvja a külsÅ‘ (negatív) hatásoktól. 

 

Varázslatos világ ez, és azt hiszem, ha lemondunk a hitrÅ‘l, az tulajdonképpen olyan, mintha egy gyönyörű réten szándékosan csukott szemmel botladoznánk ahelyett, hogy kíváncsian és nyitott szívvel csodálkoznánk rá a minket körülvevÅ‘ gyönyörű világra.   

​

​

Az atlantiszi gyűrű mintája medálon, karkötÅ‘n 

​

Ha szeretnénk megvédeni magunkat a külsÅ‘ negatív hatásoktól, viseljük ezt a mintát magunkon! Figyelem! Ne viselj egyszerre két ugyanilyen mintát magadon, bÅ‘ven elegendÅ‘ egy is! A minta bármely felületen ugyanazt a hatást váltja ki, lényegtelen az anyag, amin megjelenik. Választhatod több színben és méretben akár medál, akár karkötÅ‘ formájában! 

​

​

 

​

​

​

bottom of page